2021.07.13
Újabb mérföldkőhöz érkezett az erdőtelki SBS Kft.
Az SBS Kft. sikeresen pályázott a magyar kormány versenyképesség-növelő támogatási programján. Ennek támogatói okiratát kedden adta át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a fémipari gyár ügyvezetőjének, Balogh Lászlónak Erdőtelken.
Sajtóközleményünket ITT tudja elolvasni.
2021.07.13
Korszerű forgácsológéppel bővült a fémipari gyár
Újabb korszerű, modern forgácsológéppel bővült az SBS Kft. A jelentős beruházás önerőből, hitelből és kormányzati támogatásból valósult meg, ami még biztosabb alapokra helyezi majd a gyár stabilitását.
Hétfőn állhat munkába az az új, modern megmunkáló gép, amit szűk körben avattunk fel Erdőtelken, cégünk székhelyén. Az Olaszországból érkezett eszköz jelentős fejlődés a cég életében, hiszen Közép-Európában is egyedülállónak számít. Az avató ünnepségen Lengyel Gyula plébános áldotta meg a gépet, aki hangsúlyozta, aminek nevet ad az ember, azért felelősséget vállal.
Mindez azért is fontos, mert a cég ügyvezetője, Balogh László saját unokájáról nevezte el, így kereszteltük a gépet Noelnek.
A jelentős méretű és teherbírású forgóasztal lehetővé teszi többek között, hogy például egy kamion pótkocsijának alvázát készre tudja forgácsolni, valamint a gépjárművek lökhárítójához présszerszámokat készítsen.
Az SBS acélszerkezeteket gyártó vállalat 24 éve jelentős szerepet tölt be a térség munkaerőpiaci helyzetének erősítésében, az új gép pedig még nagyobb stabilitást ad működésük tekintetében. A beruházás önerőből, hitelből és a kormányzati beszállító fejlesztő programból valósult meg, közel 1,4 milliárd forintból.